Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. – Longpont-sur-Orge, Franciaország, 1994. január 15.), Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zenei előadóművész.
Cigányzenész családból származott. Apja, id. Cziffra György cimbalmos volt, játszott számos kávézóban, színházban, az első világháború előtt Párizsban is. 1914-ben anyja és két nővére hazatért és Budapesten élt nagy nyomorúságban, apját viszont deportálták, ahonnan csak a háború után térhetett haza.Az angyalföldi Tripoliszban felcseperedett gyermek zongoratehetsége korán megmutatkozott, miután rengeteget gyakorolt Jolán nővére zongoráján. Apja is segítette előrehaladását, de gyakorlásai csupán a saját rögtönzései voltak.
Dohnányi Ernő segítségével, nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Dohnányi, Weiner Leó és Ferenczi György, Kéry Szabó Imre voltak a tanárai. A Zeneakadémián el kellett kezdenie a rendszeres munkát, „…meg kellett tanulnom a mesterséget, meg kellett tanulnom a zeneművek megismerését és felismerését” – írta. Tizenhárom évesen, csodagyerekként már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai (például Skandinávia, Benelux államok) is sikeresek voltak. Ám hiába volt ragyogó tehetség, az „előkelő” művészvilág nehezen fogadta be. Hogy családját eltartsa, 1933-tól lokálokban lépett föl, de 1934-ből fennmaradt egy filmfelvétele egy hangversenyéről, ahol Schubertet játszott – matrózruhában.
Korán nősült, felesége az egyiptomi származású Soleilka volt. 1942-ben – még meg sem született fia, György – behívták katonának. Szovjet fogságba került, többször megszökött. 1946 szeptemberében tért haza, és 1947-től folytatta tanulmányait Ferenczinél, egyidejűleg ismét a pesti éjszakák virtuóza lett. „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába” – írta önéletrajzi könyvében. Bárokban muzsikált (Savoy, Dunakorzó, Arizona stb.), a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte (például Vásáry Tamás, Puskás Ferenc). Mezei Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunka-táborba zárták. Kőfaragó üzemben és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén dolgozott, rabtársainak koncertet is adott. 1953-ban szabadult, és bár kezei a durva munkát megsínylették, újra a zongorázással próbálkozott – ismét a pesti éjszakában. Budapesten, a Badacsonyi u. 1. sz. alatt lakott. Zongorajátéka még a tűzfalon is rendszeresen áthallatszott a szomszédba.
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva – a határig egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva, majd gyalogolva – családjával elhagyta Magyarországot. Először egy ausztriai táborba kerültek, de három nap múlva kikerültek onnan, és Cziffra a bécsi Brahms Saalban adott fergeteges sikerű zongorahangversenyt, amelyről még a The New Yorkerben is kritika jelent meg. Az év végén Franciaországba hívták. 1956 decemberében érkeztek Párizsba, és már első hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. A Théâtre du Châtelet-ben tartott koncert után világhírű művészek tették tiszteletüket öltözőjében: Marcel Dupré orgonaművész, Marguerite Long zongoraművész és Arthur Honegger zeneszerző. Párizson kívül óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, hatalmas sikereket aratva például Londonban a Royal Albert Hallban, New Yorkban a Carnegie Hallban.
Charles de Gaulle – zenekedvelő felesége kérésére – meghívta az Élysée palotába, és ezután megkapta a francia állampolgárságot. André Malraux író, akkor kulturális miniszter javaslatára Senlisben telepedtek le, ahol 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu-t, megvásárolta és felújította a rendkívül rossz állapotban lévő, addig autójavító műhelyként használt senlisi Saint Frambourg-kápolnát, ahol koncertek sorát adta, de képzőművészeti kiállításoknak is helyet adott benne. A kápolna új üvegablakait Joan Miró készítette, a felújított kápolnát Raymond Barre miniszterelnök avatta fel. Létrehozta a Cziffra-alapítványt (Foundation Cziffra), ami fiatal zenészek és képzőművészek támogatását tűzte ki céljául.
Fia, ifj. Cziffra György (1942–1981) neves karmester lett, akivel számos nagy sikerű közös hangversenyt adott. Fia 1981-ben egy lakástűzben vesztette életét, és korai halálát nehezen viselte. Emiatt zenekarral többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, majd 72 éves korában egy Párizs-környéki klinikán – szívroham következtében – elhunyt.
Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta, emellett barokk és reneszánsz francia szerzők – mint például Couperin, Rameau, Lully – művei is a műsorán szerepeltek, de a francia 20. századi szerzők (Ravel, Debussy, Franck) műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel adta elő saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait.
Magyarországon 1956-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1993-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozták neki. Franciaországban – szintén 1993-ban – megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát. 1986-ban Kőszeg díszpolgára lett. Balázs János zongoraművész minden év novemberében Hommage à Cziffra címmel emlékhangversenyt ad a tiszteletére a Zeneakadémián. 2013-ban gyermekkori lakóhelyének, az egykori Tripolisznak a közvetlen közelében parkot neveztek el róla.
„Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem hogy valóban élek, és szabad vagyok, olyankor amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.” – Cziffra György: Ágyúk és virágok
